A hétvége isteni volt :)
De előbb egy kis negatívum, mert így indult a szombatom..anyuka reggel 7től indulásomig pizsamában ült, és nem fizette ki a jegypénzeim, amiért szóltam..Mondom "sebaj", 15-e fizu nap van..Aham, ahogy azt én elképzeltem!! Pénz nuku a kártyán, amitől el sem tudom modani milyen idegbe jöttem!! Orsi volt a segítségemre, hálás vagyok neki, hogy tudott nélkülözni egy kis pénzt és kölcsön adott..nagyon megszivatott anyuka. A pénzt ma utalta át, laza 2 napos késéssel, de csak azért mert szóltam emiatt.
Péntek este vacsinál apuka ecsetelte, hogy hiányzik a szivarozás neki. Erre rákérdeztem, hogy dohányzott e? A válasz az volt, hogy soha, de azzal nincs baj, ha valaki 3-4 cigit elszív egy nap. Majd megkérdezte, én cigizek e. Anyuka rávágta kapásból, hogy igen. Apuka reakciója annyi volt, hogy semmi gond. :O
Szombaton gyorsan összekaptam magam, Orsival és Bertával mentünk Münchenbe. B életében másodszor járt ott, őt említettem, anyuka unokatesójánál dolgozik. Hasonlóan jó körülmények között..
Aztán Orsinál összekészülődtünk, B nélkül, és indultunk Furihoz. Orsi és Furi szülinap és Tami búcsúbuliját tartottuk. A buli nagyon jó volt, jól siekrült, reggel 6:30-ra értünk Furihoz, ahol laza 2 órát sikerült is aludni. Furi host családja nagyon aranyos :)
Vasárnap mivel nem volt kedvem visszajönni, megzaklattam Orsit és nála klubboltam fél4-ig. 4-re már visszaértem, és bezárkóztam a szobába. Persze bent jártak, hiányzik pár könyv és a fürdőm ajtaja csukva volt, de egészségükre, pénteken megyek haza, nem érdekel.
Ma reggel anyuka megkért hogy menjek el a postára és adjam fel a csomagját. Nem mentem. Megfogadtam Furi hostanyukájának családját, és ha ő elfelejt kifizetni, én elfelejthetek dolgokat megcsinálni. Ma lasagne lesz a menü, holnap este anyuka nem lesz, akkor bolognai. Szerdán pedig jönnek anyuka szülei, így az egést hetem elég húzós lesz..
Sebaj, 4 nap, abból 3 vacsora velük!!
Kellemes stresszmentes hetet :D
2012. december 17., hétfő
2012. december 14., péntek
7 nap már csak..
De jó, hogy ma már péntek van, annyira ki vagyok, hogy azt el sem tudom mondani..
Hétfőn semmi extra nem történt. Kedden ismét itt aludt A, a kisebbik nagy haverja, így húzhattam neki ágyneműt..este 5re vittük a nagyobbik gyereket focira, majd anyukával vásárolni kellett ezt-azt a hétre..telipakolta a kocsit, mint a huzat, lazaccal, rákkal meg ilyesmikkel. Rántott húst kellett sütnöm, este 10re végeztem is a munkával..
Szerdán már délben fel kellett raknom a gulyást főni, persze paradicsomosan..Anyuka este megkérdezte, hogy karácsonyra mit szeretnék, ajándékot vagy pénzt? Mondtam neki nekem mindegy, én tényleg mindennek örülök. Majd megemlítettem a jegyeket, hogy elfelejtette kifizetni..olyan idegbe jött erre, hogy nem tudom elmondani. Még a gyerekeivel is nekiállt ordítozni, meg velem is. Faképpnél hagytam egy az egyben.
Tegnap hál ISten nem kellett főznöm, mert unokatesójáékhoz a nagy semmi közepébe mentünk vacsorázni. z unokatesója férje gróf, szval elég nagy házban laknak, és szép kis birtokuk van. B, az au pair lány szintén magyar..mi nem ülhettünk le egy asztalhoz velük enni, a gróf nem alacsonyodik le erre a szintre, mi a földszinti konyhában ettük a maradékot. Szegény sehova nem tud kimozdulni, és neki sincs jó sora, így megbeszéltük, hogy holnap jön velünk a városba, legalább addig sincs bezárva a 4fal közé. Ráadásul ugyanazt csinálják vele is mint velem. Azt hiszem erre mondják azt, hogy a vér nem válik vízzé..SOHA
Odafelé menet kicsit eltévedtünk és a gps is elszállt, erre anyuka agya is elszállt és ordibált a kocsiba, nem kicsit félek már tőle. Visszafelé már nem volt gond, 9re itt is voltunk, örültem is, mert barátommal tudtam beszélni.
Ma reggel anyukát megkérdeztem, hogy érzi magát, mert fáj a torka. Olyan flegmán válaszolt, amit sztem nem érdemel meg az ember. Majd bement a kisgyerekkel a szobába öltözni, mert a 8 és fél éves gyerek nem tud egyedül felöltözni. Közben megjött a fűtészserelő, szóltam anyukának, hogy sztem ő jött meg mert megállt egy autó a ház előtt. Nekiállt ordítozni, de nem értettem mit, mert ugattak a kutyák. Majd kijött a szobából és mondta, hogy mért nem nyitottam ajtót. Mondtam neki hogy azért, mert még nem nyomta meg a csengőt, azt várom, hogy tényleg ő e az. Majd megszólalt a csengő és anyuka mézes mázasan üdvözölte az úriembert. Én gyorsan átöltöztem, de a nem ágyaztam meg, reggelente sulis napokon nincs időm rá, a ruhákat is rátettem az ágyra, ami ugye az itteni váltóm. Az asztalomon van kupi, újságok meg 2 üres flakon meg a testápolók vannak rajta. Bjöttek a szerelővel a szobába, rögtön beszólással meg flegmázással indított nekem anyuka, h nem igaz h nem tudom egyenen tartnai a szőnyeget..bazdmeg, próbálom, de ha rálépsz gyűrődik..meg én nem mehetek be cipővel, de a szerelő végiggangolhatott cipővel a fehér szőnyegen, ez is vicces. Szóval teljesen kiborultam mára, és este még főzni is kell. Apuka is itt van, reggel ért haza NYC-ből, szval ma sztem nem vonuhatok vissza a saját kis vackomba..
Egy vigasztal, hogy holnap 10:15-kor szépen lelépek és vasárnap estig nem is jövök vissza..remélem végre kifizeti az elmaradt jegypénzeket, mert van egész hétvégére 20 euróm..ami nem igazán sok..
Sebaj, 7 nap múlva megyek haza és alig várom :)
Szép napot, kellems hétvégét és Boldog 3-ik Adventet :)

2012. december 10., hétfő
Szuper hétvége és ÚrIsten jövőhét :)
Szombat reggel 7-kor igaz hogy felkeltett a kutya, de olyan vidáman ébredtem, hogy erre csak otthon volt példa. Kutyaséti után anyuka kedvesen elkapott cseverészni, igen-igen, elkezdődött a seggnyalós 2 hét, hogy mindenképpen vissza is jöjjek majd januárban. Gyorsan elkészültem, mert Orsival volt találkozóm az állomáson. Vettünk glühweint, kávét és forró csokit neki, és épphogy egy hajszálon múlt, hogy elérjük az s-bahn-t, de nem jött össze. Sebaj, 24-kor jön a kövi..ami nem jött. Itt előfordul, hogy kimarad a járat és elfelejtik közölni, minek azt..Így a 48-assal mentünk. Furival a Karlon taliztunk, szintén kimaradt szegénynek is egy járata, így buszoznia és u-znia kellett, de csak összehoztuk a talit. Szétmászkáltuk az agyunkat. Szombat este anyukával még volt egy kis bájcsevely, majd levonultam a szobámba. Persze megint kutatott, máshogy ált a szemetesem, nem is értem, mit keresett benne..
Vasárnap reggel 5:45-kor nekiállt sírni a kutya az ajtómba..hát nem nyitottam ki, és anyuka kivitte így pisilni..nem is értem mi történt vele, hogy felkelt hozzá?! Gyorsan összekaptam magam és ismét leléptem. Annyit röhögtem tegnap, hogy azon csodálkozom hogy nem pisiltem be (ez komoly, a könnyeim is folytak már). Tami elemében volt nagyon :) A 6-ossal indultam vissza, mire leszálltam az s-ről hatalmas vihar tombolt, szerintem több havat lehetett volna találni rajtam, mint a hóemberben, ez a komoly..anyuka mondta hogy mért nem hívtam fel eljött volna értem..ÚrIsten, mi történt ezzel??
Ma reggel mire felértem, a gyerekeknek már kész volt a tízórais bödijük, mindent megcsinált anyuka, aki mellesleg beteg, szarul is nézett ki..ma 24-ezik, majd holnap jön valamikor, és azt elfelejtette közölni, hogy apuka ma utazott e el amcsiba, vagy holnap megy..majd kiderül..ráadásul holnap jön A, a kisgyerek nagy barátja, és itt is alszik..Szupi, dupla munka éljen..
Mivel múlthéten segítettem anyukának havat lapátolni, mostmár nekem kell lapátolni..soha de soha ne tegyetek szívességet, mert utána az a munka is a nyakatokba szakad!! Elvileg csütörtöktől nem fog esni a hó, remélem ez így is lesz, mert nem egy leányálom..nem elég hogy kétszer sétálok a hidegbe hóba-fagyba a kutyákkal, még basszus a hólapátolást is megnyertem..
A vicc még, hogy nem kaptam még mindig meg a rendelt cuccokat november 20 óta. Hát megnéztem a déháel lapján, ugyan hol a csomagom, erre visszaküldték ismeretlen címzettként..olyan reklamációs levelet írtam mint a huzat! Persze még válasz nem jött, pedig szombaton küldtem el..
Nah, megyek, havat lapátolni..De jövő7en már megyek haza :D Kellemes hetet mindenkinek :)

2012. december 7., péntek
Mikulás után hétvége előtt, ja és már csak 2 :)
Nem is tudom hol kezdjem..anyuka a héten elég elmebeteg volt, többször is ordítozott velem..
Anyuka kedden ért haza a német fővárosból. Reméltem, hogy jó kedve lesz, de nem..épp kutyasétáltatásból értem vissza, tisztítottam volna le a kutyákat, mikor a kisgyerek kinyitotta a garázs ajtót és a kutyák koszos lábbal berohantak..anyuka magán kívül ordított, hogy mért engedtem be a kutyákat, azoknak a lábát mindig le kell tisztítani, mielőtt beengedem őket..a szussz is bennem maradt erre, aztán folytatta, hogy nem igaz hogy nem tudtam felsöpörni, tiszta dzsuvás a lakás..jelzem, felsöpörtem, nem tehetek róla, hogy a kutyák szőre hullik, és a gyerek pattogatott kukirácal rohangál a lakásban..aztán végülis lenyugodott, úgyhogy a vacsora már csendben telt.
Szerdán eseménytelen nap volt, anyuka kivételesen jókedvű volt, leszámítva azt, amikor a nagyobbik gyerek elkezdett vele a telefonba ordibálni..ennek is én ittam meg a levét, el kellett bicikliznem a havas-jeges úton a kisebbikkel a templomba, ahol 30 percet vártam rá kint a hidegbe..anyuka megérkezett, persze a kisgyereket meg a bicaját hazafuvarozta, engem nem, élmény volt..aztán vihettem a mínusz tízbe ki a kutyákat, így laza 2 órát dekkoltam a hidegbe..De, Mikulásra kaptam egy nagy félhold dobozban levő Lindt csokit :)
Csütörtökön elrohantam a révébe, hogy én is viszonzom eme gesztust, és vettem kisMikulásokat mindenkinek. A gyerekek meg se köszönték, anyuka meg ma reggel mondott egy köszönömöt. Este havat lapátoltam vele..
Ma reggel nem tudtam kinyitni a garázsajtót, szóltam anyuknak, erre ismét elkezdett ordítozni, hogy ő megmondta tegnap, hogy a vizet a garázsból ki kell söpörni, mert lefagy az ajtó..még én éreztem magam szarul ezért :S Aztán lenyugodott és közölte, hogy csináljam meg délután a mozzarellás paradicsomos "pizzát" a kisgyerek karácsonyi bulijára, ami ma van..
15:40-re meg is érkezett, a buli 4kor kezdődött, majd elkezdte keresni a nagyobbik gyereket..mondtuk a kicsivel hogy nem tudjuk hol van, mert köszönés nélkül lelépett. Anyuka megint idegrohamos lett, majd el is hajtott a buliba. Jelzem, 6ig tart..ahogy leléptek rá 5 perccel megjelent a nagyobbik, mondtam neki mi van, erre flegmán közölte jó, 6ig ő is hazaér majd..vicces lesz a mai vacsora velük..Majd kiderül :)
Egy a lényeg, ma péntek van, holnap-holnapután a városba fogunk ténferegni a család nélkül, de persze azrt a kutyákat reggelente kiviszem :P
ÉS 2 hét múlva indulok haza :)!!
Kellemes Hétvégét és Boldog Második Adventot :)!!

2012. december 3., hétfő
Szuper vasárnap, éljen december :)
A vasánapom fantasztikusan telt a csajokkal, de erre egy kicsit később fogok kitérni..
Pénteken nagyobbik gyerek lelépett a haverjához majd jövök felkiáltással, a kisebbiknél meg egész napos vendég volt az egyik haverja..annyira egész napos, hogy még itt is aludt, és persze a kisvendég anyukája tőlem kérdezte meg, hogy lehet e..Nem értem, mért tőlem, hullára nem érdekelt már az egész, meg nem az enyém a ház, szval mindegy..Anyuka is felhívott, hogy ugye főzök már, mert a kölykök éhesek, mondtam neki, igen, már sütöm a rántott húst, 5 perc és kész vagyok (ez 18:45-kor volt..). Apuka 7kor hazatelefonált, hogy úton van, vacsival megvárni, nem sokára megérkezik. Nah, az a nemsokára az 8 óra volt..Sebaj, 9-re a kutyasétáltatással is végeztem, majd levonultam a szobába, bízva abba, hogy reggel talán 8-ig tudok aludni..aham, este 10 után őrjöngtek a kutyák, nagyobbik gyerek megérkezett a haverjával, aki szintén itt aludt, mondom fasza, de ez már nem az én dolgom, ki se jöttem a szobából.
Szombaton fél8-kor már őrjöngtek a gyerekek, alvásról is ennyit..Anyuka 9 után megjött a 24-ezésből, majd 11-kor megkérdezte, hogy akkor elmennék e vele vásárolni. Mondom persze, kein Problem..de volt problem, mégpedig, hogy én toltam a bevásárló kocsit, cipeltem az üdítős rekeszt, én pakoltam a szalagról a szatyrokba, a szatyrokat a kocsiba, kocsiból ki, helyére el..szval csak azért vitt el, hogy mindent én csináljak ismét, ne neki kelljen már megerőltetnie magát..Aztán közölte, hogy vasárnap repül csajos hétvégére Berlinbe, majd kedden délután jön, vasárnap főzzek ezt meg ezt. Mondtam neki, hogy vasárnap én ugyan nem leszek, én Ausztriába leszek a csajokkal..Gondolom nem tetszett neki, pedig már több, mint egy hete közöltem vele.
Ezen inkább nem idegeltem magam, elmentem megvenni vasárnapra a jegyünket, addig is cigizhettem. Visszaérve anyuka kérdezte, nem akarok e velük a helyi karivásárra menni. Mondom kösz, de nem, legalább csönd lesz az egész házba. Este 8 után meg is jöttek, és anyuka közölte, hogy mégse ettek, főzni kéne valamit, majd eszébe jutott a jegyekkel elszámolni. Jobb, hogy túlestünk azon a megrázkódtatáson ami akkor ért, szombat este fél9-kor: anyuka csak a suliba járásom jegyeit fizette ki, a napijegyeim NEM..sokkot kaptam, szó szerint. MAjd miután kezembe nyomta az 54 eurót, amiből 30-at vissza kellett adnom, mert 24 euró a két streifen jegy, akkor már a könnyeimmel is küszködtem. Aztán közölte, hogy a napijegyeim is adjam oda, mert le tudja az adóból ezeket vonni..odaadtam, de legközelebb nem fogom, nem fizet, akkor ne adózzon kevesebbet!! Majd közölte, hogy akkor vacsorázom e velük? Mondtam neki, kösz nem, reggel korán kelek. Azért még hozzátette, hogy a kutyákat ne felejtsem el kivinni egy kis sétára..
Vasárnap így már hat óra előtt sétáltam a kutyákkal, majd gyorsan összeszedve magam leléptem 6:45kor. A Karlon volt a tali, majd a Mekibe indítottunk egy kávéval és elindultunk a Hbf-re. Persze, engem meg kellett várniuk cigizés közben, így a 8:48kor Salzbiurgba induló vonathoz 42-kor kezdtünk el rohanni :D A laza 2 órás úton elfogyott egy üveg fehér bor, majd a vonatról leszállva a rosé is ki lett nyitva :) Gyönyörű Salzburg, mindenképp látni kell, csodaszép, nyugodt, tiszta, kellemes, és nem volt hó! De délután persze elkezdett esni. A napunk marha gyorsan eltelt, de a forraltbor nem volt igazán finom..:S
3-kor elindultunk vissza, és a mellettünk levő vágányra állt be a Railjet vonat, ment haza, Budapestre..mit nem adtam volna azért, ha azon a vonaton lehettem volna..persze a többiekkel együtt, nem őket elhagyva!!
Münchenbe én még bevállaltam egy forraltbort, de el kell hogy mondjam a fűszerezést itt nem viszik túlzásba..sőt, egyenesen kannásbor fílingje van. Bár lehet végig kell inni az összes glühweinost, lehet valahol jót csinálnak :)
Este 7-kor már meg is érkeztem ide vissza, hát, nem igazán akaródzott..Apuka kérdezte, hogy vacsizom e velük, mondtam, hogy nem, majd levonultam a szobába, tudván hogy reggel ismét 6-tól munka van..Skypeoltam a családommal, majd 20:40-kor már aludtam is..21:40-ig amikor felriadtam, hogy sms-em jött! Anyuka írt, hogy terigessem ki a mosógépet, nehogy bebüdösödjenek a ruhák és reméli jól éreztem magam! Nem válaszoltam, kinyitottam a mosogép ajtaját és visszabújtam az ágyba..kedves, nem?
Ma reggel apuka közölte, hogy a nagyobbik gyerek nem megy suliba..beteg..annyira beteg, hogy playstationozott egész nap meg pólóba rohangál..tényleg nagyon beteg. Én összefutottam az s-bahnon egy magyar lánnyal, így még itt beszélgettünk kb 25 percet, majd elváltunk. Most pedig vigyázok a kölykökre. Itt van A, a kisebbik nagy haverja, játszanak 3-an a nagyobbikkal. Így totál jó. A kisebbiknek ma 5-től focija van, uh kb a nagyobbikkal max 1 órát kell foglalkoznom, ha igényli, aztán nekiállok a vacsit megcsinálni, 7-kor kaja, aztán 8 előtt végezni akarok!! Holnap úgyis 9-ig szolis leszek, mert akkor a nagyobbik megy focira és fél8-ra ér vissza..Meg délután anyuka is megjön..legalább a gyerekével foglalkozik, nem nekem kell, vagy ki tudja, mikor ér ide :S
Egyet tudok, szombat-vasárnap egész nap a városba leszek, nem vagyok hajlandó velük lenni, és imádkozom azért, hogy jövő7en Furinak max délelőtt kelljen dolgoznia és lelépjünk Nürnbergbe hétvégézni..
Kellemes hetet :)!!

2012. november 30., péntek
3 hét és vasárnap Advent :)
Uhh, hol is kezdjem, nem volt egyszerű hetem..Hétfőn apuka elutazott, majd ma érkezik, és ma persze anyuka 24-ezik, szval egyedül leszek a kölykökkel apuka érkezéséig..
Anyuka a szokásos volt a héten, néhány empatikus kirohanásától eltekintve, amikor megsímogatta a vállam, amin én is meglepődtem teljes mértékben. A kisebbik gyerek haverja(i) mindennapi vendégek, komolyan, ennek csak örülök, mert én ülhetek a szobában és a kutya se szól hozzám..
Tegnap beköszöntött a tél, egész nap szakadt a hó, de most valahogy nem örültem ennek, mert kint lenni és kutyákat sétáltatni ítéletidőben nem egy leányálom..Tegnap megcsináltam az ebédet a kisebbik gyereknek, aki nem evett semmit, anyuka hazajött, kérdezte, hogy mi ez? Mondom a kisebbik ebédje. Odahívta a kisebbiket, aki közölte, hogy azért nem evett mert én nem melegítettem meg neki. Délután fél kettőtől 20 percenként megkérdeztem, hogy nem akar e enni, de válaszra se méltatott, és ezt közöltem anyukával, aki közölte, hogy amikor a gyerek éhes, azonnal enni kell adni és a kisebbikkel közölte, hogy szóljon ha hideg a kaja..Szval le lettem cseszerintve, ismét..ezt sajnos nem lehet megszokni, hogy az ember bármit és bárhogyan csinál, az rossz. Ehhez nem lehet sokáig jópofát vágni.Anyuka totál kiakasztó elég gyakran..Megértem mért is lépett le az első au pair..
Abban bízom, hogy Furi holnap előbb végez, mert be tudok hozzá menni, bár a jegypénzeket anyuka még MINDIG NEM fizette ki..3 heti jegypénzzel lóg, ami elég sok, akárhogy is nézem..46 euró a mai nappal bezárólag, és ebbe nem számoltam bele az oda-vissza utamat mikor hazamentem. Ugyanis azt NEM fizeti ki. Cuki, nem? A héten már 2szer küldött el vásárolni, tegnap is a szakadó hóesésben, utak nem voltak eltakarítva, az autók összecsapták a ruhám és a teherautó nem tudta eldönteni, hogy a járdán vagy az úton menjen, úgyhogy majdnem el is ütött, és úgy besokalltam, hogy felhívtam a barátomat, hogy MOST volt elég. Még jó, hogy ő nyugodt természetű, és közölte, hogy amikor úgy érzem, menjek haza..Sebaj, 3 hét múlva megteszem. Aztán meglátjuk, mit hoz a 2013-as év!!
A jó az, hogy vasárnap megyünk Salzburgba karácsonyi vásárra, és alig várom..reggel 6:45kor már el is húzok innen, és egész nap nem fogom őket látni, szuper :) Aztán már csak 15 hétköznapi munkanapot és 4 napi hétvégét kell eltölteni velük, azt már fél lábbal is, de kibírom :)
Kellems Hétvégét :)

2012. november 26., hétfő
Megkezdődött november utolsó hete
A hétvégém egyszerűen fantasztikus volt :) Szombat kivételével..Szombaton reggel 6:50-kor mire másra ébredtem volna, mint arra, hogy a cuki kis bigli az ajtóm előtt sír!! Szóval 7 órakkor már sétáltunk is kint (ennyit az alvásról)..délután anyukáék meccsre mentek, persze elfelejtettek szólni, hogy leléptek, de örültem, mert este 7-ig üres volt a lakás, bár kaja az nem volt, de ez itt megszokott dolog, ilyeneken nem akadok már fenn. Mikor megérkeztek, segítettem neki vacsit főzni, gondoltam rendi leszek, meg amúgy is éhes voltam.
Vasárnap reggel 6:40-kor keltett fel a kutya, hihetetlen komolyan mondom, de tegnap annyira vidám voltam, hogy nem érdekelt. 9-kor már az s-szen ültem és Furi felé tartottam. A Marin vettünk sört és el is indítottuk a napot :) És végre Vivi is megérkezett, aminek roppant örülök, szóval Vivi, gyere máskor is, de mi is megyünk majd hozzád, nem szabadulsz meg tőlünk :) Bár Vivi nem ivott velünk, de átbulizott hétvége után én is ezt tettem volna :P 5-en voltunk, a két Vivi, Furi, Tami és én. Annyit röhögtem, hogy azt el sem tudom mondani, az ilyen és ehhez hasonló pillanatokért megéri itt lenni :) Kár, hogy a karácsonyi vásár ma nyit és tegnap nem volt nyitva, mert a forraltbor (is) jól esett volna.
Tegnap 18:40-re vissza is értem, és anyukát nem tudom mi lelte, de elkezdett velem beszélgetni, meg hogy vártak a vacsival (vacsi még kész se volt, sőt el se kezdett főzni), de mondtam, hogy kösz, egy órája ettem majd jó éjt kívánva levonultam a szobámba.
A ma reggelem a szokásos volt, bár meglepődtem, hogy a nagyobbik yerek széles mosollyal az arcán kívánt jó reggeltet, és a kisebbk gyerek is örülte nekem, sőt, tegnap mondta, hogy az uszodába látott egy lányt, aki ugyanúgy nézett ki, mint én. Sőőt, a kisgyerek 1kor felhívott, hogy ne izguljak, a barátjánál van és azonnal indul is haza, és megérkezve még a kabátját is a helyére tette, nem nekem kellett elpakolni utána, ez nagy szó, ilyen még nem volt. Lehet kezdenek megkedvelni? Vagy anyuka szólt nekik, hogy ismét legyenek az elkövtkező pár hétben kedvesek, hogy visszamenjek karácsony után? Sose lehet náluk tudni..
Nah, megyek is, nem akarom, hogy árulkodjanak, hogy a szobába vagyok megint, nem velük fent!!
Kellemes hetet :D

2012. november 23., péntek
4 :)
A hét most elég gyorsan eltelt, hál Istennek, bár gondolom azért, mert sok volt a dolgom..
Kedden senki nem volt itt, csak én a gyerekekkel, de egész héten minden nap itt volt pár barátja a kisebbik gyereknek, így köszönöm a JóIstennek, hogy nem kellett vele foglalkoznom..
Szóval kedden megfőztem a vacsot, 2 félét is, nagyobbiknak barbecues babot (amerikai kaja), kisebbiknek bolognai. Gond nem is volt velük, este 20:15-kor elmentek aludni. Szerdán suliszünet volt nekik, de nekem nem kellett velük foglalkoznom, mert anyuka itthon volt a 24 órás műszak után. Estére hozott Glühweint, ami előre elkészített forraltbor, de nagyon finom és mindössze 1,75 Eur a réwébenyukának beütött, fosta is a szót rendesen nekem.
Tegnap már nem volt annyira beszédes kedvében, miközben főztem a vacsit beszólogatott..Sült lazac volt krumlipürével, és volt még 4 perce a halnak az előírt idő szerint..erre anyuka beszólt, hogy ha sokáig sül a hal, rossz íze lesz és ő nem eszi meg..de rám se nézett, a nagyobbik gyerek könyvét nézte az étkezőasztalnál..oké, kikapcsoltam a sütőt.Nekiálltam összetörni a krumplit, megint beszólt: "Nem szeretem a megmelegített krumplit, én nem fogom megenni." Hátrafordultam, de rám tekinteni se méltatott..szóval elég rosszul esett..meg az, hogy reggel menetrendszerint 6:40-45 között jönnek le, én meg 6tól már ugrálok fent, mert ugye ők korán reggeliznek, szval nem értem, mért nem aludhatok 20 perccel én is tovább?!?! De inkább nem akadok fenn ilyen dolgokon, lesznek még itt meglepik, úgy érzem..
Ma anyuka mégse 24-es, hazaért korán (fél4kor), ez nála rekord..majd kb 5 felé bejelentette, hogy nem vacsiznak itthon, a család barátjához mennek, ugye nem baj, ha én maradok a kutyákkal..Mondom dehogy..Végre mehetnék bulizni, Vivi is itt van de nem, sehovasenem mehetek, mert egyszer bekakilt a kutya, amit mellesleg nekem kellett feltakarítanom, nem nekik!!!!
Ezért bosszúból rendeltem magamnak nadrágot :) De sztem lassan én is shopping mániás leszek, ha valami nem jó dolog történik velem, muszáj néha meglepni magam ezzel-azzal :) Alig várom a vasárnapot, ismét a városban, szuper lesz :) Holnap pedig végig alszom a napot, este úgyis lelépnek, mennek meccsre, szóval örülök neki :)
És a szokásos visszaszámlálásom : 4 hét múlva ilyenkor már be leszek csekkolva a busznál :)
Kellemes hétvégét :)

2012. november 19., hétfő
Új hét és ennyivel is kevesebb :)
A hétvégém nem volt szokványosnak mondható..Szombaton Furival elmentünk az Olympia bevásárló központba, ami mindössze 2 szintes, de a 8 órás zárás után alig bírtunk kijutni, mert a center végén boltok vannak, amin keresztül ki-be tud járni az ember..na ha az bezár, akkor talpalhat az ember megkeresni a normál kijáratot. Marha gyorsan eltelt az a szombati nap, kb mintha kettőt pislogott volna az ember..10 órára meg is érkeztem ide vissza, és belépve éreztem, hogy egy csöppet büdös van..sebaj, gondoltam megint fingott valamelyik kutya..nem kapcsoltam villanyt, nem akartam megzavarni a családi mozizást, így a sötétben battyogtam lefelé a lépcsőn..majd egyszercsak valami puhába léptem (zokniban..)..na, ott tudtam, hogy baj van, nem kicsi. Azt mondják, aki kutyaürülékbe lép, szerencsés lesz, én remélem annyiban leszek szerencsés, hogy marha gyorsan eltelik az a 32 nap!!
Szóval szombat este 10 órakkor kutyaürüléket takarítottam, a szőnyegből meg kutyapisit..A reakció annyi volt, hogy KÖSZ. Anyuka persze kiakadt, hogy nem volt itt egész délután, mért nem vitték ki a kutyákat sétálni, őrjöngött, m az állat, de ez nekem nem okozott könnyebséget, a piszkosmunkát nekem kellett megcsinálni nem másnak..
Ezen túl is tettem magam, bár nem esett éppen jól..reggel felkeltem korán, mert ugye ezektől fél8tól tovább nem lehet aludni, gondoltam kiviszem a kutyákat, lesz cigiszünetem. Anyuka a konyhában volt és közölte, hogy mivel hétvégén offos vagyok mert sokat dolgozom hétközben, így a kutyák se az én gondom, a gyerekek tanuljanak felelősséget, ők akarták a kutyát, hajrá, vigyék sétálni, és hétköznap délutánokon is jöjjenek velem (na neee, akkor tudok csak cigizni, még ezt az egy örömet is elveszi..)Meg örülök annak a 30 perc csöndnek..
Tegnap napközben inkább filmet néztem, majd fél2felé felnéztem, mert nagy volt a csönd, mondom juhééjj, enyém a ház..aham, apuka gépezett, anyuka meg készítette elő a húst vascira és be is fogott segíteni..szuper..de aztán leléptek, és fél5ig nem láttam őket, a gyerekek meg fél7re érkeztek meg, szülinapi bulin voltak. Este 8kor vacsoráztunk is és nagy meglepetésemre nem kellett mosogatnom!! Anyuka ismét kiemelte, hogy szabad vagyok, nem kell dolgozni (mi ütött belé??), majd folytatta, és akkor értettem, hogy minden nagy kedvesség mögött van valami..Kedden 24-ezik, apuka se lesz, így én leszek a gyerekekkel, ez oké idáig..majd közölte, hogy pénteken is 24, szóval egyszer akarok pénteken bulizni menni, mert jön Vivi, akkor sem tudok..majd közölte, hogy szombaton ők mennek meccsre, és nagyra értékelné, ha nem mennék sehova és itt maradnék a kutyákkal, mert a szombati "baleset" után nem maradhatnak pár órára sem egyedül, és örülne, ha itt lennék velük....Mondom oké, szombat kilőve, így vasárnap leszek szabad és akkor megyek a városba. Anyuka mindig megérzi mikor kell keresztbe rakni..
Az semmi, mivel ugye november 2-án mentem haza, én vettem a jegyem az S-re oda is meg vissza is..azt persze nem fizeti ki, de miatta kell jegyet vennem mert nem veszi meg a bérletem és hétvégén is csak egy nap mehetek a városba, mert így olcsóbb..Szuper életem van itt :)
Szóval intenzíven gondolkozom rajta, hogy január lesz az utolsó itt eltöltött hónapom, velük, mert befejezem a sulit és februárba inkább otthon leszek és nézek vagy otthon vagy otthonról kinti munkát, mert én nagyon úgy érzem, hogy a helyzet nem fog javulni..egyáltalán..
A finn lánnyal beszéltük ma, hogy ő is megy 2 hétre haza karácsony alkalmából, hogy lehet nem is fog visszajönni, minek jöjjön, cselédnek? És igaza van..Vannak nagyon rendes családok, ahol az embernek arany élete van, de ez kb 10-ből 1. A maradék meg megszegve minden szabályt, gyakorlatilag szolgának nézi az embert..Ha nekem egyszer lesz au pairem, biztos hogy nem fogom vele azokat a dolgokat csinálni, amiket velem megcsinálnak/csináltak/csinálni fognak..Mert mi is EMBEREK vagyunk, érzésekkel, és nagyon rossz távol lenni a megszokott komfort zónánktól, és feszegetni a határainkat. Én már rég átléptem a saját határaimat, nem is egyszer kellett megtennem, és elhiheti mindenki, nem jó érzés..és ilyen körülmények között nagyon nehéz elhinni, hogy ember vagyok, de szerencsére mindig támogatnak, és emlékeztetnek rá, hogy ki is vagyok.
A jegyem tegnap lefoglaltam haza, juhéé :) 32 nap múlva bye-bye :)

2012. november 16., péntek
5 hét :)
A keddem nem volt éppen szokványos, anyuka reggel közölte, hogy a kisebbik gyerek megint beteg (köhög, mint mindig) így otthon marad, és ő is. Annyiban örültem neki, hogy nem nekem kellett a gyerek körül ugrálni. De annyira beteg szegény, hogy az anyjával el tudtak menni 2 és fél órára csavarogni..Így nekem maradt a vasalás, laza 3 óra alatt ki is vasaltam a felhalmozódott ingeket. Mivel vasalás közben nem volt időőm felsöpörni mire hazaértek, anyuka nekilátott porszívózni, majd közölte, hogy ez az én dolgom..De kedves!! De vacsit legalább nem kellett főznöm, délben főzött gulyást, de ne tudjátok meg, milyen rossz ilyen paradicsomszószosan enni, egyáltalán nem gulyás, meg spagetti tésztával hát..A hideg kiráz, és minden héten van, csak én főzöm meg (fújj..)..
Szerdán a suli volt a napom fénypontja, sokat röhögtem, már rám is fért, amióta itt vagyok, csak a szart kapom. Eddig legalább segítettek vacsinál megteríteni, meg elpakolni, nekem csak mosogatni kellett, mostmeg én terítek, és én is pakolok el, nem elég főzni, vicc komolyan. A 30 kg-s kutyakaja is megjött, naná, hogy én cipeltem egyedül a garázsba, bontottam ki a csomagot és raktam fel a polcra. Este egyedül voltam a gyerekekkel, mert anyuka 16:45-kor bejelentette, hogy apukával a városba mennek, uh bébiszittelés van, 10-ig vártam őket, majd lefeküdtem aludni, de hallottam, amikor megjöttk, rá kb 5 perccel. Már nem mentem fel, nem akartam.
Tegnap 6 gyerek volt itt, jó, hogy mindig hangoztatták, csak 4 lesz itt maximum az övéikkel együtt..aham, 4 idegen kölyök, az egyik, A ismét itt aludt..Vacsira bolognait főztem, és alig vártam, hogy elteljen a nap..mosogattam, és rámcsukták a konyhaajtót, teljesen kizárva a beszélgetésükből, ami nem esett éppen túl jól, sőt, kijelenthetem, nagyon szarul esett..Majd anyuka mosolyogva bejelentette, hogy ma 24 órázik, majd holnap jönni fog. Mondom jó, fasza, legalább fél8ig alhatok, és vihetem a kutyákat, meg reggeliztethetem a kölyköket. De holnap bemegyek a városba és találkozok végre Furival :) A hetem csúcspontja lesz!!
Ma megkérdeztem a suliba az afrikai au pair lányt, hogy mi történt az angol lánnyal, hogy-hogy kiiratkozott a suliból. Mondta, hogy a családja totál elmegyenge volt (anyuka főként), és már tök rabszolga volt (így fogalmazott a mi munkánkról a finn au pair lány is), már mindent neki kellett csinálnia, és amikor szólt, hogy ez nem oké, akkor az anyuka bepöccent és hazazavarta..Holnap utazik haza, addig az afrikai lánynál lakik..Vicc..Anyukm mindig mondja, hogy mi lenne ha én is leülnék az én hostanyámmal beszélni, hogy mi nem jó nekem, hátha jobb lenne utána, de ennek tükrében én nem látok rá sok esélyt, hogy bármiben is jobb lenne..nálunk is ugyanazok a gondok, mint az angol lánynál, szval ugyanaz lenne a végkifejlett, de én türelmes ember vagyok, reménykedek, hogy jobb lesz..ha nem, akkor is 5 hét múlva hazamegyek, és ennyi :) Majd januárba max felmondok, ha nem változik a helyzet, nagyon kevés cuccot hagyok csak itt, hogy max 2 táskába totálisan jól elférjek. Elvégre, mi nem rabszolgák vagyunk!!
Kedves Barátom mindig mondja, hogy hagyjam itt őket, mert ki fogok készülni :) De itt a suli, és sokat tudok már németül, és ez olyan jó dolog..Meg amúgy is, 36 nap múlva ismét a magyar levegőt fogok 2 hétig szívni :)
Kellemes hétvégét Nektek, én ma is bébiszittelek, de vasárnap nem érdekel senki és semmi, aludni fogok (bár ezektől semmit nem lehet, mert hangosak)..de megpróbálom :)

2012. november 12., hétfő
Újra itt..még 39 nap
Tegnap este 21:50-re megérkeztem. Vonattal jöttem, ami sokkal jobb volt, mint a busz..
November 2-án összepakoltam a kis putyerkámat és 16:30-kor, 2ésfél órával a buszom indulása előtt elindultam innen, mondom legalább negyed 6 után pár perccel kiérek a Hackerbrückére, majd ott ráérek várakozni..Aham, ahogy azt elképzeltem! Megvettem 16:40-kor az S-bahnra a jegyet, 16:48-kor S-bahn sehol..erre átkiabál a peron másik oldaláról egy nő, hogy nincs S-bahn, nem jár november 5-ig, busz van..Mondom ezt nem hiszem el..a busz 5 óra után jött és 17:30-ra értem Starnbergbe, épp hogy elérve az induló járművet..de volt olyan keves egy idősebb bácsika és segített a csomagjaim cipelni, mármint a sporttáskám, nagyon örültem neki, sőt, még a buszhoz is elhozta. 18:20-ra értem a buszhoz, 2 indult, az egyik már fullon volt. A helyszínen megismerkedtem Orsival, aki szólt a sofőrnek, hogy mellette van egy hely, had üljek oda..életet mentett, mert a másik buszon indiai társaság sok sörrel, gondolhatjátok. Örültem nagyon, hogy nem oda kerültem. A busz 7 óra helyett 18:45-kor elindult, mákom volt, hogy elértem!! Az meg még jobban tetszett, hogy 2 óránként megálltunk, annyira knyelmetlen volt, hogy örültem, hogy leszállhatok.
4:30-ra meg is érkeztem a Keletibe, és nem udom elmondani, milyen boldog voltam, hogy otthon lehetek :) De sajnos a vakációs hetem olyan gyorsan eltelt, hogy megszokni se volt időm kicsiny hazámat, már ismét a Keletibe találtam magam, a vonatra várva. Még jó, hogy előtte való nap iszogattunk egy kicsit, legalább tudtam aludni a vonaton.
Itt már mindenki aludt, mire megérkeztem, a kutyák örültek nekem csak. Reggel 6-kor már munkába is álltam agyon kisírt szemekkel..Anyuka nagyon örült, mondta, hogy milyen nehéz volt megszerveznie mindent egyedül, látom, takarítani se volt ideje, merő egyatta dzsuva a lakás..nem baj, majd holnap takarítgatok, mert eldöntöttem, hogy kedden megcsinálom a felső szintet, csütörtökön meg a másik kettőt, és akkor el is ütöm a délelőttöt, meg nem egy napra marad az egész.
Az új mosógép is megjött, szuper, mosok majd egész héten, annyi ruhájuk van, és egy rakás szárad most is..szerdán majd nem győzök vasalni, de leaglább telik az idő.
Ma a kisebbik gyerek 2 haverjával jött haza, jó, hogy egyről volt szó. Megetettem őket, majd nekiálltam fájó szívvel kipakolni a ruháim a táskákból. Erre nekiálltak a hülye műanyag puskával engem lövöldözni, hiába puha a lövedék, a vége műanyag és ha arcon talál, az nem éppen kellemes (más testrészen sem), és hiába szóltam nekik, csak nem hagyták abba.Most mondjam meg anyukának, hogy ezt azért nem kéne? Igaz, hogy au pair vagyok, de ember is, és elég rosszul esett ez.
Nah, most lelépek, megyek a nagyobbiknak venni ezt azt. Gyertyatartót úgy, hogy van 20 euróm apróba, ha-ha :)

2012. október 29., hétfő
8 hét és már csak 4 nap :)
Megkezdtem a mai nappal a 8-ik hetem itt, és veszett mód örülök. Hogy miért? Szombat-vasárnap szakadt a hó, és én annyira élveztem, mint egy kisgyerek, aki életében először át havat :) A táj akár csak a képeslapokon, gyönyörű, nyugodt, csendes és békés. Rögtön karácsonyi hangulatba is kerültem.
Szombaton tökös-almás levest főztünk anyukával, apuka kifaragta a tököt, nagyon jól sikerült (a leves is és a faragás is). Olyan szívesen segítettem anyukának mindenbe, hogy én magam is meglepődtem. Vicces, de tényleg. Ám a mosógép megadta magát, elromlott. Anyuka ma felhívta a szerelőt, aki közölte, hogy 200 Euró a javítás, így anyuka úgy döntött, hogy inkább vesz egy újat 350-ért. Apuka meg is rendelte, a kérdés csak az, hogy mikor jön. Mert ugye nekem is van szennyesem, és nem szeretnék koszos ruhát se itt hagyni, se hazacipelni. Meg a családnak is elég sok cucca van, és nincs kedvem még pénteken ezzel bíbelődni.
Óh, a jó hír, remélem így is lesz. Anyuka mondta, hogy ők már csütörtök reggel mégis elmennek, találkozik néhány barátjával, úgyhogy csütörtöktől enyém a ház, nyugodtan takaríthatok. Úgy megörültem eme remek hírnek, hogy el se tudom mondani!! Remélem ez így is marad!!
Ma offos anyuka, egész nap egyedül voltam és pucoltam az ablakokat. A gyerekeket elvitte fodrászhoz, most meg úszni vannak. Így ygakorlatilag nekem sokat segít, nem nekem kell ugrálnom a gyerekek körül, elég lesz kedd-szerda is, bár szerintem vagy a haverjaik lesznek itt, vagy ők mennek el, az utóbbinak jobban tudnék örülni :) Szerdán meg jelmezes party-ba hivatalosak a gyerkőcök, remélem a szülők is mennek velük, és akkor még boldogabb lennék, ha-ha, mert megint üres lenne a ház. De majd megtudakolom anyukától, hogy mi is lesz holnapután!!
Már tudom, hogy este én főzök egyedül, a szokásos bolognait, minden héten van egyszer, de jó, mert holnapi ebéd így meg is van oldva, nem kell gondolkodnom, meg a gyerekek se válogatnak.
Már csak 2 munkanap :)

2012. október 26., péntek
Visszaszámláláás..1 hét :)!!
Juhúúúúúúúú, 1 hét múlva indulok haza a jól megérdemelt pihenésem tölteni :) 8 nap gyerekek, kutyák és úgy amblokk a család nélkül :)
De addig még 7 hosszú nap van..A héten anyuka is és a gyerekek is kenyérre kenhetőek voltak, szerintem anyuka azért, hogy vissza is jöjjek a vakációs hetem után..mivel beteg vagyok, a gyerekért nem kell elmennem, hazasétál a haverjával, de eddig is meg ezután is megtehetné, nem is értem minek kellek oda, komolyan..
A héten végig én főztem, minden egyes álló nap. Nem baj, rájöttem, hogy szeretek főzni, de már nagon unom a paradicsomszószt meg a tésztát..úgy ennék valami mást is, komolyan..elhiszem, hogy imádják a tésztát és sok variációban is el lehet készíteni, de akkor is, unalmas, 7 hete ezt eszem 1-2 nap kivételével..
Ma elvileg elmegyek a gyerkőcökkel tököt venni, mert lámpást kell csinálni, amit valószínű én fogok megcsinálni, meg a tököt is én veszem, majd anyuka odaadja a pénzt. Legalább a délutánom is le lesz kötve. Remélem azért kutyát nem akarnak majd velem sétáltatni, nekem is kell pár perc csend, meg ráadásul hétvégén nem megyek sehova, és ők csak holnap délelőtt nem lesznek, mennek meccsekre. A poén, hogy anyuka hétfőn off-os, de imádkozom a Jó Istenhez, hogy legyen szép az idő, mert akkor elmennek kirándulni, én meg itt maradhatok, ablakot meg hűtőt pucolni. De legalább csend lesz és nyugalom :) Jah, és pénteken mennek csak el apuka anyjához, úgyhogy pénteken indulás előtt kell az egész lakást kitakarítanom, nem örülök neki..jah, és akkor tudom kimosni a ruháim is, uh szárítógép használata kötelező :) De hétfőn már megcsinálom a portörlést, így pénteken max porszívózok meg a fürdőszobákat csinálom, így cirka 4-5 órás munkát lerövidítek 2-2 és félre :) A cigizést nem tudom még hogy fogom megoldani, mert gyerekek előtt nem lehet, de igyekszem megoldani..nem lesz könnyű :) Főleg, ha jönni akarnak velem kutyát sétáltatni..nah azt meg végképp nem akarom :)
A nagyobbik gyerek hazaért egy órával előbb, neki is állt playstationozni, jó is így..majd ha esznek azután indulhatunk is :) Mostmár én is Halloween lázban égek, bár én nem megek bulizni, de attól még olyan ünnepi hangulatom van. Én majd 8 nap múlva szombaton otthon vetem bele magam az éjszakába :) Alig várom már :)
Szép hétvégét Mindenkinek :)!!

2012. október 22., hétfő
7hét és már csak egy :)
Anyuka pénteken délutántól off-ot adott, sőt, még vacsizni is elvittek. Ugye ők 4-en, meg a kisebbik gyerek unszimpi barátja, aki itt töltötte az éjszakát. 6-an ültünk egy kocsiba, vicces volt nagyon. Apuka mondta, hogy alig várja már hogy visszaérjek otthonról, majd bekérdezte, hogy ugye visszajövök? Ezen elkezdtem nevetni, hogy igen, vissza..de nem szívesen, bár ezt nem tettem hozzá..Meglepődtem a kérdésén nagyon, gondolom tudja, hogy nem teljesen okés a család, bár apukával sose volt gondom.
Szombaton Furival nyakunkba vettük a várost. Ő vett farmert én meg egy csizmát, de kabátot nem..elég drágák, mit ne mondjak. Szombaton már éreztem, hog valami nem okés velem, fájdogált a torkom, s mire visszaértem 7-re ide, már fájt a fülem meg a fejem is. Mondtam anyukának, mi a gondom, főzött teát (!!) nekem, majd ágyba arancsolt. Tegnap nem volt itthon, csak a 2 gyerek apukával, én meg nagyon szarul voltam, de a kutyákat persze én vittem sétálni 2szer is..
Ma se vagyok hú de jól, elkaptam a 2 gyerektől meg az apukától ezt a nyavalyát és összemixelődött bennem :S Fáj a torkom, a fülem, a fejem, leszakadnak a végtagjaim, ki vagyok. Reggelre anyuka mindent megcsinált, én csak kivittem a kutyákat, majd elmentem suliba. De reggel apuka közölte, hogy ő ismét szarul van, visszaesett..ez már a harmadik hét, hogy apuka beteg. Fasza, remélem nálam nem tart addig, mert ki leszek teljesen..De a vicces, hogy azért ma is dolgoznom kell, nem baj, hogy tiszta beteg vagok, tök nevetséges, komolyan..most mehetek is a kisebbikért, milen jó lesz a hidegbe sétálni, meg várni, meg kísérgetni őt is meg a haverjait, szval a 10 perc oda-vissza út az 1 óra lesz, megint..A nagyobbik kölyök is ma később jön, ennek se örülök igazából..remélem délután a kisebbik nem akar velem jönni kutyát sétáltatni, semmi kedvem hozzá. Már csak az éltet, hogy 11 nap múlva indulok haza, és végre kialszom magam és ehetem a finom kajákat :)

2012. október 19., péntek
2 hét és induláás :D
A héten nem tudom mi lelte anyukát, de egész normélis, még a gyerekeit is lecseszte, hogy segítsenek be a kutyasétáltatásba..ez annyira jól sikerült, hogy a kisebbik tegnap elött velem, de persze később azért kivittem a kisebbik testű kutyát cigizni :) Most meg itt pattog nekem, hogy most azonnal vinnünk kell a kutyát sétálni!! Mondtam neki, hogy nem, majd kiviszem én őket, 4 után. És pattog, hogy de öltözzek és menjünk! Mondtam neki, hogy én nem megyek, nekem hajtogatnom kell, feladatom van, ha végzek, megyünk utána. Jó, akkor kiviszi a nagy kutyát. Mondom oké, majd később kiviszem a másikat. Az hagyján, de egy csomó gyerek van itt!! 6-an megint..szval anyuka biztos osztani fogja az észt, hogy nem mentem a kisebbikkel, de az ment a haverjával, szval nem érdekel. Ha majd ugat, közlöm vele, hogy hajtogattam, és amúgy se volt egyedül, a haverjával ment!! Én nem az az au pair vagyok, aki még a haverjaiknak is kell, hogy ugráljon! Meg egy 8 éves nekem ne parancsolgasson!!
Holnap szombat, VÉGRE!! Szabados vagyok és bemegyek a nagyvárosba shoppingolni és kikapcsolódni. Ezek nélkül megváltás lesz komolyan..Kiideglnek rendesen. Anyuka ma kezdte, hogy hajtogassam át az ágyneműket, mert nem jól vannak hajtva és nem tetszik. Szóval most azzal foglalatoskodom. Most nem tudok sokfelé szakadni, én is egyből állok, nem értem anyuka mit akar még tőlem, így is hulla fáradt vagyok már, minden nap 6-tól 9-ig dolgozom, tiszta a lakás is mindig, mit akar még?
Nem érdekel, 2 hét múlva ilyenkor indul a buszom haza..már rettenetesen várom..
Nem baj, ma péntek és holnap végre hétvége :) Kellemes hétvégét és sok pihenést Nektek :)

2012. október 15., hétfő
6 hét
Már hat hét van a hátam mögött, de a helyzet nem igazán javul..tegnap vasárnap volt, de mégis dolgoztam, vacsit főztem és sütit is sütöttem..Jah, és persze pénteken ittalvós vendégek voltak, így ismét fél 10 után végeztem is. Persze anyuka már csütörtöktől mondta, hogy ugye szombaton elmegyek, kifizeti a jegyem is. Nah, én szombaton bementem Münchenbe, de a jegyem azóta se fizette ki..Sőt, még fizetést se kaptam, pedig pénzem már alig, sőt, már kb annyi van csak, hogy kifizessem a hazautam és nem több..De persze ma van 15, lehet utalt, de én csak szombaton leszek bankautomata közelben, így akkor tudom megnézni. Ha nem fizet, esküszöm, hogy nagy patáliát csapok! De még milyet!
Tegnap mézesmázasan bejelentette, hogy holnap bébiszittelhetek este, mert apuka svédbe lesz, ő meg 19:30tól szülőin..szuper, addig nem fekhetek le, amíg nem ér haza, nagyon örülök neki főleg úgy, hogy szerdán sulim is van..Sebaj, összeszorítom a fogam, ezt az időt már fél lábbal is, de kibírom!!
De olyan nehéz, amikor az emberben benne van a félsz, hogy mit fog kitalálni megint, mi baja lesz ismét..Ne értsetek félre, nem bunkó, anyuka ilyen késes gyilkos, aki mosoylogva szurkál. Meg a spórolós fajta, de csak rajtam spórol, nem máson..nekem nem vesz bérletet, mert 67-ért drága, de a gyereknek az auto makettet azt 60-ért megveszi, az nem drága!
Kitört rajtam is a muszáj valamivel megjutalmaznom magam érzés, ezért szombaton a Mangoba nem bírtam ellenállni egy farmernak és meg is vettem. PEdig kijöttem az üzletből, hogy áh, nem, de egszerűen éreztem hogy el kell hoznom azt az eg db-ot, ami a méretemben van :) Így megvettem :) ÉS boldog voltam, megnyugtatott.
Anyuka azt mondta, hogy 2 hét múlva mennek anyóshoz. Először nov 1 volt az indulás, de rájött, hogy én 2-án megyek el, így mi lesz a kutyákkal. Uh most beszél a főnökével, hogy október utolsó 3 napját adja ki neki. Rmélem megkapja, mert az nekem maga lenne a mennyország, nélkülük 3 nap, CSODÁS!!Remélem jó hírt fog mondani, mert akkor meg pláne vigyorogni fogok, mint a vadalma!
Nah, megyek vissza dolgozni, elviszem a kutyákat sétálni, addig is tudok cigizni, no meg mosok ugyebár rájuk, és főzni is kell este..Szval legyen mindenki jó és szép napot :)

2012. október 11., csütörtök
Egy maradandó heg, őrült hét..
Hétfő este anyukának megbeszélése volt, mint kiderült, októberig szól a szerződése a kórházban..Egyenlőre nem engedik, hogy részmunkaidős legyen, de ami késik, az nem siet. Így hétfőn egyedül főztem ismét..illetve főztem volna, de véletlenül megvágtam az ujjam úgy, hogy a bőr lifegett és ömlött belőle a vér. Apuka tök higgadtan leragasztotta, majd mivel látta, hogy elég szarul festek, befejezett helyettem mindent.
Kedden anyuka non-stop sms-ezett velem, hogy mindenképpen legyek a gyerekek körül. Majd miután megérkezett, jött a rizsa: te a család tagja van, nem csak kutyasétáltató, de a gyerekekkel legyek állandóan, ne mászkáljak a szobámba, mert nem fognak tisztelni stb-stb..a gyerekek ma is rámcsukták az ajtót és nem akarnak velem játszani, elvannak együtt, nem értem anyuka mért erőlteti, csak még ellenségesebbek lesznek. Sebaj, majd megoldom.
Ma takarítós napom volt, csütörtök erről szól, de legalább kimostam minden szennyesem és a ház is ragyog, milyen jó..cirka 4óra alatt túl is lettem rajta. Apuka itthon van, én mégsem kaptam off-ot, nem értem, miért nem..pedig arról volt szó, ha valaki itthon van, nekem off..de mondjuk amiről szó volt, az közel sem felel meg a valóságnak..nem baj, már csak 22 nap az indulásomig, azt fél lábbal is kibírom már.
És juppié, már csak 1 nap és HÉTVÉGE :)

2012. október 8., hétfő
5 hét, Sörfeszt és miegymás
Hol is kezdjem..oh, megvan! Pénteken vacsoravendégek voltak, anyuka barátnője és annak a pasija. Kérdeztem anyukát, hány éves a barátnője, mire közölte h 2vel fiatalabb nála..A nő, a barátnő, nem néz ki közel 50 évesnek, szerintem rajtam több a ránc, mint rajta, a modellek megirigyelhetik alakját én meg irigyeltem szép hosszú szőke haját..ja, amúgy plasztikai sebész a hölgy..
Szóval pénteken kisgyerek ismét otthon maradt, köhög és ezért nem ment újfent suliba. Anyuka fél5-kor érkezett meg, bevásárolt a révébe rendesen. A vendégeket 7-re várta..anyuka az idegösszeomlás szélén állt, hogy nem fog elkészülni. Ránéztem, hogy ugyan mért nem, ketten vagyunk a munkára. Anyuka rámnézett nagy ártatlan szemekkel, hogy tényleg segítek neki? Pedig off-os vagyok..Erre kb úgy nézhettem, mint borjú az újkapura, mert én ezt még soha nem vettem észre, hogy péntek délutántól én off-os lennék..Na mindegy..előételnek tavaszi tekercs volt, de ahogy elkezdtem sütni, szétesett az egész, így szóltam anyukának, hogy van egy kis probléma.Erre anyuka megnyugtatott, hogy vele is ez történt a múltkor, ne aggódjak, silány minőségű a termék úgy látszik. A főétel tonhal steak volt üvegtésztával, kínai salátával és pepperónis szósszal..a steak szót elfelejtette velem közölni, így nekiálltam enni a nagy vastag szeletet..félúton éreztem, hogy nagyon hal íze van a termékenk, de nem foglalkoztam vele, mondom halat eszek..majd rápillantottam a halra, és a széle kivételével a közepe véres és nyers volt..a hányinger ott helyben elkapott, ott is hagytam a halat a tányéron, ettem még pár falat tésztát és ennyi is volt. Desszertet én már nem kértem, inkább kimentem cigizni és a beagle-t is vittem magammal. Este 21:45 után végeztem is, mikor apuka rámparancsolt, hogy menjek már aludni, rég lejárt a munkaidőm, én nem konyhai kisegítő vagyok..persze anyuka még gyorsan adott pár mosatlant, h azért ne végezzek olyan gyorsan, de megoldottam gyorsan mindent. Anyuka közölte, hogy tényleg nagyra értékeli, hogy ennyit segítettem neki..én még nem vettem észre..
Szombaton reggel már 7kor fent voltam, kigyerekek kedvesek voltak, és ugráltak a mellettem lévő játszószobában..most szépen fogalmaztam..őrjöngtek!! NEm baj, a kutyák úgyis az én feladatom, mert anyuka 24-ezett, így elvittem őket sétálni. Délután lelépett apuka a kölykökkel, csak nekem elfelejtették mondani és elvitték az én kulcsomat is..sebaj, én meg vittem a garázsban levőt, de azért szóltam anyukának, hogy mi az ábra..anyuka meg sms-ben közölte, h mert a férje a barátnője férjével az Alpokba bicajozik, a gyerekek meg a barátnőjénél..kedvesek nagyon, h nem bírtak szólni..3.kor már az S-bahnon voltam 4 sörrel, amit Furival a törzshelyünkön, a szobornál el is fogyasztottunk. Mariplaccon találkoztunk Zsuzskával és Tamival majd együtt elindultunk a fesztre. TÖMEG!! Sátorba bejutni esélytelen volt, így Tamival felültünk a break dance-re, majd utána Furi is csatlakozott a Tehno Power kipróblásához :) Ja, azt had ne mondjam, hogy szar volt a gyomrom, ugyanis szombat hajnali 4-kor arra keltem, hogy a gyomortartalmam a számba van..tetves hal, jó darabig megint nem eszem meg!!
Majd utána nekiindultunk, hogy kocsmázunk..Slukiba privát rendezvény, így beültünk egy étterem-bár féleségbe egy sörre, majd utána Karlra mentünk és kerestük a Milchbart, amit nagy nehezen meg is találtunk, csak épp 10 euró volt a beugró, így azt inkább kihagytuk. Mekibe folytattuk az estét, majd indultunk haza, illetve indultunk volna..a MÁV-ot szidja mindenki, ha késik akár 10 percet is..akkor itt mit csinálnának az emberek, amikor nem jön pár járat mert kimarad? Furi 20 percet várt, mi Tamival majdnem egy órát..vicces németek, ha-ha..2-re meg is érkeztem eme csodálatos helyre.
Vasárnap 8kor már kutyát sétáltattam, mert ugye ez hétvégén is úgy látszik már az én dolgom marad. szakadó esőbe, mert az olyan jó! Sőt, még délután is én vittem ki őket..aztán megint ért a nagy pofon,anyuka nekiállt főzni. Kérdeztem, segítsek e, mire közölte, hogy nem kell, majd a fiúk, csináljak amit akarok. Mondom oké, gondoltam lesz benne annyi, hogy szólnak ha kész van..De nem..internet elszállt 1 órára megint, ezek meg vacsoráztak, és nekem nem szóltak..kedvesek nagyon..Ismét nem ettem, így jártam megint..
Ma reggel mikor összekészítettem mindent, anyuka lejött 6:35-kor, hogy a nagyobbik gyerek itthon marad, mert beteg.Mondom oké. Majd hozzátette, h mért nem mentem vacsorázni tegnap, nem voltam éhes? Mondjuk gondolta, hogy nem, hogy nem megyek..aham, ha nem szólnak, hogy vacsi van, nekem honnan kéne tudnom? 7kor voltam fent, akkor még nem ettek, készült a kaja, utána honnan tudtam volna, mikor lett kész? És hogy megkoronázza a napot, este 20:45kor berakta a ruhákat a mosógépbe a másfél órás programra..had ne mondjam, hogy megint felkeltem a csipogásra, és ki is kellett kapcsolnom a gépet, mert csipogott volna egész éjjel :S
Kíváncsi vagyok, ma mit talál majd ki, hétfő van, ilyenkor mindig aktív..Sebaj, már csak 25 nap és vakáiós hét otthon :D!!

2012. október 4., csütörtök
Míg mindenki OFF én akkor is ON
Mikor az ember azt hiszi, hogy nagyobb pofont nem kaphat, és mikor azt hiszi, hogy már semmivel nem lehet meglepni, az élet akkor is tud vicces dolgokat produkálni..Gondoltam kell 2 nap ahhoz, hogy lehiggadjak és normális hangvételű bejegyzést írjak, ami mentes a 18 éven felülieknek való trágárságoktól.
Ugyebár hétfőn én vettem meg a jegyeimet..kedden anyuka hazaért a 24 órázásából 11-kor, és közölte, hogy mivel olcsóbb úgy, ha mindig megveszem a jegyeimet a suliba, így nincs szükségem a bérletre sem, ugye tudom, hogy az a 70 euró milyen drága és nem igazán használom ki, mert nem utazok vele minden nap..az agyam azt hittem ott és akkor eldobom. Majd hozzátette, hogy majd akkor fizeti a jegyeim..ez hülye, hogy lenne olcsóbb?? Meg mikor fizeti ki? Eddig se fizette ki, nem hiszem, hogy majd most pont fogja..Majd közölte, hogy szerdán szüksége van rám..
Ezek után úgy döntöttem, hogy nem érdekel, Szerdán 9 után másztam csak ki az ágyból, nem fogok reggel 6-tól ugrálni, ahogy ő akarta és lekvárt sem segítettem főzni, nem érdekelt. Majd este még rá is gyújtottam előtte, mondván ha ő így én úgy. Nem érdekel már az egész. Persze este plusz 2 fővel voltunk többen, mivel jó fej anyuka barátnője és cigizik is naná h megtaláltam vele a közös hangot. Plusz a kisebbik haverja és annak az anyukája. Szeretem az anyukáját, mikor másodszor találkoztunk csak ennyit mondott: "Már te vagy a harmadik au pair? Sok szerencsét! Legyél nagyon szigorú a kisebbikkel mert nem a legjobb fajta.."Ja-ja, észrevettem. Ma is itthon maradt, mert köhög. Jó, hogy orvosok a szülei de gyógyszert nem kap rá, pedig fulladozik..Mindegy is, nem az én bajom, nyugisan kitakarítottam házat, adtam neki enni is meg inni is amikor kért, ennyi. Nem fogok játszani vele, mert már én is köhécselek, nem akarok beteg lenni basszus! MEg annyira nem is kedvesek velem, hogy feláldozzam magam az egészség oltárán :)
Szombaton be fogok menni az Oktoberfestre, és nem érdekelnek..nem fogok itt ülni állandóan! Az OFF-os napjaim se offosok soha, mindig mosogatok meg kutyázok, tehát ugyanúgy dolgozom, csak többet vagyok a szobámba..jah, szobám..kedden anyuka megint bent volt amíg a kutyákkal sétáltam és megint kutatott..Nem is hiszem el, mi a túrót keresett már megint? Nem lopok, nem narkózom, nem alkoholizálok sunyiba, mit keres?
Úgyhogy újfent családkeresésbe kezdtem, hátha találok a közelben egy jobbat (náluk csak jobb lehet), mert így nem kell abbahagynom a sulit és nem kapok idegösszeomlást..meg nikotin mérgezést :D
Szép Napot :)

2012. október 1., hétfő
4 hét és 4 hét :)
Oh, ma ismét hétfő van és még 1 hét eltelt..már négy hete vagyok itt és négy hét múlva mehetek is haza pihenni :) Ami rám is fér..Pénteken anyuka közölte, hogy off-os vagyok, de azért a kutyákat vigyem el sétálni és persze a vacsinál segítsek neki..Carbona-rát főztünk este fél 9-kor, így pénteken 21:15-kor végeztem is..
Szombat, végre, gondoltam alhatok de ááh..reggel 7-kor a kutyák nyüszögtek az ajtómba, reggeli sétálásra kell menni..ja, mert anyuka 24 órázott szombaton, így én nyertem meg a kutyákat. Sebaj, napközben Furinál voltam és megint iszonyatosan gyorsan eltelt a nap!! Karlsplatzon még beugrottam a Mekibe kajáért, gondoltam ismét nem fogok a hostcsaládomnál enni, hétvégén mindig azt eszem amit én veszek..így is volt. Szokás szerint 20:45-kor megérkeztem, és akkor tudatosult bennem, hogy plusz 2 gyerek van itt, akik itt alszanak..mondom jól van, én off-os vagyok, nem zavar..Persze pizzát rendeltek, apuka meg megkérdezte hogy UGYE ETTEM MÁR MA? Mondom igen, persze..ennyit arról, hogy gondoltak rám volna..
Vasárnap, uhh..reggel 6-kor a 4 gyerek már ugrált, őrjöngött a mellettem levő játszószobában, azt hittem átmegyek és leordítom őket, nem hiszem el, hogy nem lehet ebben a tetves házba aludni!! Mindegy is, kikászálódtam az ágyból, összeszedtem magam és ismét elvittem kutyukákat sétálni. Úgy látszik, ez már az én feladatom marad hétvégente is. Anyuka 9 után nemsokkal megjött, majd közölte, hogy elmennek Festre, akkor ugye odaadom a bérletem, mert akkor csak apukának kell oda-vissza jegyet venni. Mondom persze..így esett, hogy egyedül maradtam tegnap egy üres hűtővel..a tegnapi kajám így egy szalámis pizza volt, persze 2 volt csak a mélyhűtőbe, és ez a kisebbik fiúé, úgyhogy lehet majd hallgatok érte, és 3 carte d'or jégkrém..apuka a két kissráccal 7-re jött meg, maguknak csináltak vacsit de nekem nem szóltak, köszi szépen ismét..este 10 után pedig arra riadtam fel szunyókálásomból, hogy anyuka torka szakadtából üvölt és vitatkozik..komolyan, ilyen csak a mesében van meg itt :) Ez olyan, mint valami dél-amerikai szappanopera :D
Ma 6-kor kipattantam az ágyból és megcsináltam a reggelit meg a tízóraikat. Gondoltam ma már végre elvisznek suliba..hát nem, áadásul a bérletem se kaptam meg, anyuka reggel közölte, hogy vegyek jegyet majd valamikor megveszi a bérletet..köszönöm szépen, így a mai nap 2,40-be fájt..majd közölte, hogy ugye nem felejtettem el, hogy a kisebbik haverja szerdáig itt alszik, és apuka ma megy sörfesztre ő 24-ezik, uh majd én etessem őket rendesen, meg figyeljek oda, hogy időben aludjanak..Ja, mikor visszaköszönni nem tud egyiksem, majd pont rám fognak hallgatni alváskor..
De apuka most volt itt, és közölte, hogy siet haza, 7:30-8:30 között jönni fog, nyugodjak meg..apuka rendes, őt nagyon bírom, mindig mindent megköszön meg örül mindennek, jó fej, tényleg.
Így ma bolognait fogok főzni (ismét..)..a gyerekek időközben már szétszedték a házat, de sebaj, amíg elvannak, addig jó nekem :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)